A kukorica a perjefélék családjába tartozó egynyári növény. Két méter magasra is megnõ, csöves szemtermést hoz. Amerikában õshonos. Onnan a 16.században a spanyol, portugál kereskedõk terjesztették el Ázsiában, Afrikában. A hollandok, angolok kezdték termeszteni késõbb Ausztráliában. Ma az egyik legnagyobb területen termesztett szántóföldi növényünk.

 
Székelyföldön a kukorica neve málé. Az erdélyi magyarok egyébként ugyanígy nevezik a kukoricalisztet és
az abból készült édes lepényt, sok helyen pedig a puliszkát is. Más magyar vidékeken inkább csak a kukoricamálé kifejezést használják, ami kukoricalepényt jelent. 
A kukorica virágzatát kukoricabajusznak, kukoricahajnak szokták nevezni, melynek vízhajtó tulajdonsága van, a
növény maga viszont gyulladás gátló hatást is kifejt. A kukorica zsíranyaga a fogíny kezelésében hatékony.

A kukorica virágzata belsõleg elsõsorban húgyúti problémákra – hólyaghurut, húgyúti gyulladások,
vese eredetû folyadék-visszatartás, vesekõ - javasolt. Köszvényre is ajánlott.

A kozmetikában a kukoricát bõrnyugtató, revitalizáló-,hidratáló- és ránctalanítószerként tartják számon.

A csemegekukorica a kukorica emberi fogyasztásra termesztett változata.
A csemegekukoricának jelentõs a tápértéke, kitûnõ íz anyagai mellett, sok energiát is szolgáltat. Tartalmaz
fehérjét, szénhidrátot, C-vitamint, de vasat, foszfort, karotint, és meszet is.
A csemegekukorica ízét a benne lévõ cukortartalom határozza meg, amely zsenge, ún. tejes-érési
állapotában a legnagyobb. Érettebb állapotában már kevesebb benne a cukor, keményebb és kevésbé
élvezhetõ.

Felhasználhatjuk fõzve köretnek, vagy köretek kiegészítésére, más zöldségekkel együtt savanyúságnak; saláták igen kedvelt kiegészítõje, de mély hûtve tartósíthatjuk is.