2014. jan 10.

KÖVEK, KAVICSOK, HOMOK

írta: efha
KÖVEK, KAVICSOK, HOMOK

Egy filozófiaprofesszor azzal kezdte az egyetemi előadását, hogy fogott egy befőttesüveget, és megtöltötte 5-6 cm átmérőjű kövekkel. Majd megkérdezte hallgatóit:

„Ugye tele van az üveg?” „Igen” – hangzott a válasz.

Ezután elővett egy, apró kavicsokkal teli dobozt, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután az apró kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. Ezután a professzor elővett egy, homokkal teli dobozt és elkezdte betölteni a homokot a befőttesüvegbe. A homok természetesen minden kis rést kitöltött.

„És most – mondta a professzor – vegyék észre, hogy ez az önök élete.
A kövek a fontos dolgok – a családod, az egészséged, a gyermeked, a barátaid – ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna.
A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód.
A homok – az az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek.
 
Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amelyek igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod szempontjából.
  • Játssz a gyermekeddel.
  • Menj el orvosi ellenőrzésre.
  • Rendszeresen látogasd rokonaidat.
  • Törődj a pároddal.
  • Mindig szakíts időt barátaidra.
  • Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, bevásárolni, rendet rakni

    Először a kövekre figyelj – azokra, amik igazán számítanak. Állítsd be a prioritásokat. A többi: csak homok.
Szólj hozzá

gyógyító történetek